Elfogadóhely adatlap

ISEUM SAVARIENSE
Nem értékeltNyitva

Szent Márton-kártyával igénybe vehető kedvezmény:
Teljes árú belépőjegy: 20%
50 százalékos belépőjegy: 20 %

1955 őszén egy szerencsés véletlen eredményeként egyedülálló jelentőségű régészeti leletekre, az egyiptomi eredetű Isis istennő templomának márványfaragványaira bukkantak Szombathelyen. Az előkerült épületegyüttes maradványaiból helyreállított Iseumot a 2001-ben megindult újabb régészeti kutatások nyomán felújították: a 2011-ben megnyílt, rekonstruált szentkerület ma ókori vallástörténeti múzeumként működik.

Az Isis savariai otthona című kiállítás az Iseumban talált leletek mellett az antik ember mindennapjait átszövő magán- és hivatalos vallásosság emlékeit interaktív formában tárja a látogatók elé. Az ókort megidéző külső és belső terekben időszaki kiállítások, szabadtéri rendezvények, konferenciák, gyermekfoglalkozások és ismeretterjesztő előadások várják a külföldi és hazai szakembereket és a nagyközönséget. Jeles alkalmakkor és a Savaria Történelmi Karnevál ideje alatt rekonstruált római szertartások részesei is lehetnek az ide betérők. Az intézmény működteti az OTP bankfiók alatti kiállítóteret is, ahol előre bejelentett csoportok ismerkedhetnek meg Savaria rejtélyes, föld alatti világával.

Szent Márton-kártyával igénybe vehető kedvezmény:
Teljes árú belépőjegy: 20%
50 százalékos belépőjegy: 20 %

Nyitvatartás:
2021. május 18. – augusztus 15.
kedd – vasárnap: 10.00-18.00

2021. augusztus 16. – december 30.
szerda – vasárnap: 10.00-18.00

Nyitva tartás

Rendes nyitva tartás

H - K: Zárva
Sze - V: 10:00 - 18:00

Következő napok

2024.03.29.: 10:00 - 18:00
2024.03.30.: 10:00 - 18:00
2024.03.31.: 10:00 - 18:00
2024.04.01.: Zárva
2024.04.02.: Zárva
2024.04.03.: 10:00 - 18:00
2024.04.04.: 10:00 - 18:00
2024.04.05.: 10:00 - 18:00
2024.04.06.: 10:00 - 18:00
2024.04.07.: 10:00 - 18:00

Térkép

Értékelje az elfogadóhelyet